Posts Tagged ‘vitorlás’
Visszaszámlálás az évtized legnagyobb kalandjáig
Noha a világ minden szegletében rendeztek már vitorlás versenyeket, Afrikát mindeddig – néhány kivételtől eltekintve – csupán elkerülték a kihívásokat kereső vitorlázók. Mindeddig! A háttérben ugyanis már elvégezte a szükséges előkészületeket Gál József és Dr. Kondricz Péter, valamint csapatuk, hogy pontosan egy év múlva, 2011. július 24-én elrajtoljon Máltáról az Africa-Europe Challenge, megkezdve Afrika-kerülő kalandját, karitatív és kulturális misszióját.
„Hisszük, hogy a világon sok olyan vitorlázó van, akinek megdobban a szíve, ha igazi kaland kínálkozik előtte. Akik mernek nekivágni a távolságnak, akik nem csak luxus-kikötőkben szeretnek partra lépni. Akiknek Afrika egy álom, és veszik a bátorságot, hogy testközelből megismerkedjenek vele. Akik nem félnek attól, ha megszűnik körülöttük a jól ismert, kiszámítható, kényelmes környezet. Akik részesei kívánnak lenni egy ügynek, ami több mint vitorlás verseny, több mint más kultúrák megismerése, több mint segítségnyújtás: mindez együtt és még több: tisztelgés Afrika előtt” – mondta a két projektigazgató.
Az AEC-t úgy tervezték meg, hogy részt vehessenek rajta professzionális csapatok és hajók, de olyan amatőr vitorlázók is, akik csak 2-3 hét erejéig tudnak kiszakadni egyéb elfoglaltságaikból.
A versenyfeltételek és a nevezési rendszer hamarosan elérhető lesz az Africa-Europe Challenge weboldalán.
Amennyiben részese akarsz lenni az első olyan nemzetközi komplex vitorlás eseménysorozatnak, ami izgalmas, kemény, megrendítő és felemelő egyszerre, amitől egy kicsit másként fogod ezután szemlélni a világot, tarts hát velük! Életre szóló élménnyel leszel gazdagabb!
Az Africa-Europe Challenge vitorlásverseny első afrikai házigazdája Egyiptom
Az alapítók ezzel a lépéssel megerősítették a 16 versenyszakaszból álló AEC-projekt egyiptomi fázisát, melynek eredményeként a piramisairól és középkori bazárjairól híres, természetes szépségű és vibráló kultúrájú észak-afrikai országban veszi kezdetét az Africa-Europe Challenge kontinens-kerülő útja és eseménysorozata.
A Földközi-tenger partjainál fekvő kikötővárosban aláírt megállapodás mindemellett hozzájárul a projekt célkitűzéseiben megfogalmazott célok megvalósításához, előléptetve a pompás nagyvárost a legnagyobb kultur-politikai, karitatív és sportesemény első afrikai vendéglátójává.
A premier vitorlásverseny – mely 2011 nyarán indul Máltáról – alexandriai megállójában kerül megrendezésre az AEC afrikai szakaszának és esemény sorozatának nyitó ünnepsége is, a Máltából érkező versenyzők innen indulnak tovább a különleges hangulatú Port Said kikötőbe, amit a Szuezi-csatorna átkelése követ.
Az AEC 16 szakaszos, kontinenskerülő útjának afrikai részét 2012-ben a tunéziai versenyszakasz zárja, amire egy újabb máltai szakasz teszi fel a koronát – minden résztvevő és szurkoló számára.
Az AEC-ről
Az AEC célja, hogy a sporttörténeti jelentőségű első Afrikát megkerülő vitorlásverseny segítségével erősítse az Európai Unió és az Afrikai Unió vezetői által megfogalmazott új típusú, a felek egyenrangúságán és kölcsönös gazdasági, politikai és kulturális érdekein alapuló együttműködést. A közel egy évig tartó vitorlás eseménysorozat és a hozzárendelt nyilvánosság a maga nemében egyedülálló módon kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az európai és afrikai országok népei jobban megismerhessék egymást.
További információk: www.africaeuropechallenge.com


KÖVESS MINKET