Spektrum Kiadó
H-1406 Budapest, Pf.: 92
+36 1 465-0248

beka
hajok

Posts Tagged ‘hazai’

A Beszédes tekintetek fotópályázat – közel 300 fotóval!

kedd, június 1, 2010 @ 02:06 DU. Author: admin
A Spektrum – a világ tükre magazin többfordulós fotópályázatának célja, hogy a fotózók széles tábora által készített legjobb képeket a nagyközönséggel is megismertesse – nyomtatásban. Ezeket a képeket mindig a következő lapszámban tesszük közzé.

Mivel számtalan értékes alkotás érkezett, úgy döntöttünk, hogy weboldalunkon helyet adunk mindazoknak a beérkezett fényképeknek, amelynek története van – leírható története. Galéria >>

Amikor a történelem által hátrahagyott tekintetek mindössze egyetlen pillanatban mondják el mindazt a lényeget, amelyről mások vaskos kötetekben írnak, amelyeken a személyes sorsok szuper-közeli perspektívái gyakran kifejezőbbek, mint bármely szó, a megkapó arckifejezésekből többet lehet kiolvasni, mint a sorok közül. Amikor a szavak elhalkulnak, a néma tekintetek beszédesebbek, mint bármely irodalmi megfogalmazás. Olykor megrendítő vallomásokról, nehéz sorsokról árulkodnak, olykor egy pillanatnyi hangulatot örökítenek meg, egy a közös bennük: hangok nélkül üzennek.

Ha most nem küldtél képet, ne csüggedj! A Spektrum magazin többrészes fotópályázata a magazin főbb témaköreiben egész évben várja a fotókat, sorozatokat! Részleteket lásd itt >>

Az aktuális kategória lapszámonként változik, és azt a megelőző lapszámban ismerteti a Spektrum Kiadó, így olvasd rendszeresen a kéthavonta megjelenő magazint!

A Beszédes Tekintetek című pályázati forduló DÍJAI voltak:
Minden nyertesünk a lap egyéves előfizetését kapja ajándékba!

I. helyezett:
- 100.000 forint értékű 2 éjszakás pihentető wellness hétvége a Birdland Golf & Spa szállodában, Bükkfürdőn
- 6 darab belépő a Tropicariumba (Campona)
II. helyezett
4 db belépő a Tropicariumba (Campona)
III. helyezett
2 db belépő a Tropicariumba (Campona)

Az Africa-Europe Challenge vitorlásverseny első afrikai házigazdája Egyiptom

csütörtök, május 27, 2010 @ 06:05 DU. Author: admin
2010. május 14-15-én az Africa-Europe Challenge projektigazgatói, Gál József és Dr. Kondricz Péter a Nílus deltatorkolatában fekvő Alexandriába látogattak, ahol sikeres tárgyalásokat követően együttműködési megállapodás keretében hivatalosan is megkezdődött az AEC vitorlásverseny észak-afrikai szakaszának szervezése.

Az alapítók ezzel a lépéssel megerősítették a 16 versenyszakaszból álló AEC-projekt egyiptomi fázisát, melynek eredményeként a piramisairól és középkori bazárjairól híres, természetes szépségű és vibráló kultúrájú észak-afrikai országban veszi kezdetét az Africa-Europe Challenge kontinens-kerülő útja és eseménysorozata.

A Földközi-tenger partjainál fekvő kikötővárosban aláírt megállapodás mindemellett hozzájárul a projekt célkitűzéseiben megfogalmazott célok megvalósításához, előléptetve a pompás nagyvárost a legnagyobb kultur-politikai, karitatív és sportesemény első afrikai vendéglátójává.

A premier vitorlásverseny – mely 2011 nyarán indul Máltáról – alexandriai megállójában kerül megrendezésre az AEC afrikai szakaszának és esemény sorozatának nyitó ünnepsége is, a Máltából érkező versenyzők innen indulnak tovább a különleges hangulatú Port Said kikötőbe, amit a Szuezi-csatorna átkelése követ.

Az AEC 16 szakaszos, kontinenskerülő útjának afrikai részét 2012-ben a tunéziai versenyszakasz zárja, amire egy újabb máltai szakasz teszi fel a koronát – minden résztvevő és szurkoló számára.

Az AEC-ről

Az AEC célja, hogy a sporttörténeti jelentőségű első Afrikát megkerülő vitorlásverseny segítségével erősítse az Európai Unió és az Afrikai Unió vezetői által megfogalmazott új típusú, a felek egyenrangúságán és kölcsönös gazdasági, politikai és kulturális érdekein alapuló együttműködést. A közel egy évig tartó vitorlás eseménysorozat és a hozzárendelt nyilvánosság a maga nemében egyedülálló módon kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az európai és afrikai országok népei jobban megismerhessék egymást.

További információk: www.africaeuropechallenge.com