Spektrum Kiadó
H-1406 Budapest, Pf.: 92
+36 1 465-0248

beka
hajok

Infravörös LED észleli az autóvezetők „mikroalvását“

vasárnap, október 24, 2010 @ 07:10 DU. Admin: Sós Éva

A Siemens-leányvállalat Osram Opto Semiconductors új infravörös fénykibocsátó diódáját (infrared, IR-LED) arra tervezték, hogy segítsen észlelni az autóvezetőket veszélyeztető ún. mikro(el)alvást. Az IR-LED-en kívül ehhez még szükség van egy CMOS-érzékelővel rendelkező, megfelelő kamerára is. Ez észleli a 850 nm hullámhosszúságú (tehát emberi szem által nem látható) infravörös fényt, és elemzi a vezetőnek a kamera által vett képét, akár éjjel is. A vezető mindebből semmit nem vesz észre.

A vezető látómezejében felszerelt kamera képéről képelemző szoftverrel lehet eldönteni, hogy a vezető fáradt vagy figyelmetlen. Kis méretének és beépített, az IR-fényt 40 fokos szögben kisugárzó lencséjének köszönhetően a SFH4236 típusú LED könnyen szerelhető pl. a műszerfalra, és közvetlenül, árnyékmentesen, szemből “világítja meg” a vezetőt. Ilyen teljesítményű, integrált lencsés LED-hez eddig még nem lehetett hozzájutni.

Német közúti forgalmi statisztikák szerint évente 1300 körüli számú halálos áldozata van német utakon olyan baleseteknek, amelyben egyetlen jármű szerepel. Becslések szerint ezek legalább egy negyede a mikroalvás miatt következik be. Ilyen esetekben az Osram Opto Semiconductors IR-LED megoldása életmentő lehet.

Ilyen nagy teljesítményű IR-LED-ek alkalmazásának egyéb lehetséges területei az ülés-foglaltság felismerése, éjjellátó rendszerek, közelkörnyezet észlelése/felismerése és a vezetők holttér- (blind spot) figyelése. Az IR-LED élettartama több tízezer óra, vagyis sokkal több, mint egy autó átlagos üzemelési ideje élete során. Más szóval, soha nem kell cserélni LED-et.