Archive for október, 2010
Naponta egy gyermeket hagynak el a szülei Tajvanon
A tajvani Child Welfare League Foundation adatai szerint az elmúlt öt évben összesen 2407 kisgyermek került az alapítvány gondozásába, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 1,3-el nőtt a szüleik által elhagyott gyermekek száma az országban. Az alapítvány tapasztalatai szerint a szülők többnyire anyagi gondok miatt mondanak le gyermekeikről. Az alapítványt 2005 és 2010 között összesen több mint 3300-an keresték meg, hogy segítséget kérjenek gyermeknevelési gondjaik megoldásában.
A Child Welfare felmérése szerint a gyermekek átlagosan 13 hónapos korukban kerülnek gondozásukba, a kicsiknek azonban átlag 2-4 évet kell várniuk, míg nevelőszülőkhöz kerülhetnek. Ennek oka vagy a gyerekek tartós betegsége, vagy hogy szüleik nehezen hozzák meg a döntést, amivel végleg lemondanak róluk. Az alapítvány a gyerekek sorsát ideiglenes befogadó családok rendszerének kiépítésével igyekszik megkönnyíteni.
Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
Infravörös LED észleli az autóvezetők „mikroalvását“
A Siemens-leányvállalat Osram Opto Semiconductors új infravörös fénykibocsátó diódáját (infrared, IR-LED) arra tervezték, hogy segítsen észlelni az autóvezetőket veszélyeztető ún. mikro(el)alvást. Az IR-LED-en kívül ehhez még szükség van egy CMOS-érzékelővel rendelkező, megfelelő kamerára is. Ez észleli a 850 nm hullámhosszúságú (tehát emberi szem által nem látható) infravörös fényt, és elemzi a vezetőnek a kamera által vett képét, akár éjjel is. A vezető mindebből semmit nem vesz észre.
A vezető látómezejében felszerelt kamera képéről képelemző szoftverrel lehet eldönteni, hogy a vezető fáradt vagy figyelmetlen. Kis méretének és beépített, az IR-fényt 40 fokos szögben kisugárzó lencséjének köszönhetően a SFH4236 típusú LED könnyen szerelhető pl. a műszerfalra, és közvetlenül, árnyékmentesen, szemből “világítja meg” a vezetőt. Ilyen teljesítményű, integrált lencsés LED-hez eddig még nem lehetett hozzájutni.
Német közúti forgalmi statisztikák szerint évente 1300 körüli számú halálos áldozata van német utakon olyan baleseteknek, amelyben egyetlen jármű szerepel. Becslések szerint ezek legalább egy negyede a mikroalvás miatt következik be. Ilyen esetekben az Osram Opto Semiconductors IR-LED megoldása életmentő lehet.
Ilyen nagy teljesítményű IR-LED-ek alkalmazásának egyéb lehetséges területei az ülés-foglaltság felismerése, éjjellátó rendszerek, közelkörnyezet észlelése/felismerése és a vezetők holttér- (blind spot) figyelése. Az IR-LED élettartama több tízezer óra, vagyis sokkal több, mint egy autó átlagos üzemelési ideje élete során. Más szóval, soha nem kell cserélni LED-et.



KÖVESS MINKET